Skip navigation

3.1.1 Célkitűzések, kompetenciák a tantárgy teljesítésének feltételei

Bevezető

A mögöttünk lévő fél évszázadban kibontakozott informatikai- és telekommunikációs forradalom megváltoztatta az emberi közlési technikák feltétel- és lehetőségrendszerét.

A kulturális környezetünkben igen rövid idő alatt bekövetkezett mélyreható változások komoly kihívást jelentenek mind a neveléstudomány mind a pedagógiai praxis számára. A 21. század elejére a tanulási környezetek elektronikussá váltak. Az ilyen tanulási környezetekben tevékenykedő tanárnak olyan műveltséggel, szemlélettel és módszertani tudással kell rendelkeznie, ami képessé teszi a folyamatosan bővülő infokommunikációs eszköztár által kirajzolódó lehetőséghorizont felismerésére, és ennek alapján tanári munkájában adekvát és konstruktív válaszok megfogalmazására.

Ez a rövid tananyag annak a meggyőződésnek a jegyében készült, hogy az elektronikus tanulási környezetek által felkínált lehetőségek megértéséhez és értelmezéséhez széles kitekintésű, interdiszciplináris elemzésre van szükség, amely elősegíti a felszín mögött gyakran rejtve maradó mélyebb és átfogóbb összefüggések felismerését. Tudatában kell lennünk annak, hogy az elektronikus tanulási környezetek nem a semmiből hirtelen előbukkanó „édeni struktúrák”1, és nem is a tradicionális iskolákkal szembenálló elektronikus szép új világ ígéretei. Bennük – a főemlős szintről kiemelkedő ember kognitív evolúciójának eredményeképpen – egy újabb, a korábbiakból szervesen kialakuló ontogenetikai kulturális fülke, egy sajátos „kognitív habitust” manifesztálódik. Az egyes leckékben az emberi kogníció fejlődését így egy olyan rendszerben vizsgáljuk, amelyben a biológiai, a társadalmi és a technológiai tényezők egységes kontinuumot alkotnak. Ismertetjük a humán kognitív evolúció meghatározó folyamatait, a kognitív habitus alapformáit és az ezeknek megfelelő sajátos interfész változatokat. Értelmezzük az elektronikus tanulási környezet fogalmát és bemutatunk az ilyen tanulási környezetek leírására használható rendszermodelleket is.

A lecke teljesítésének feltételei

Kijelölt tananyagrészeknél fórumozás, videóelőadás és szakirodalom elemzés.

A választható feladat megnevezése: A saját iskolája (egy ön által jól ismert iskola) tanulási környezetének elemzése. (A tanulási környezet vagy Az elektronikus tanulási környezetek rendszerjellemzői címmel)

A lecke tartalma

  1. a tanulás alapformái
  2. a humán kognitív architektúra
  3. kognitív habitus & elme-kultúra interfész
  4. képernyő interfész és hatásrendszere
  5. online tanulási környezetek
  6. online tanulási környezetek rendszermodelljei

1. ábra: ONLINE KÖZÖSSÉGI FELÜLETEK A PEDAGÓGIÁBAN

1. ábra: ONLINE KÖZÖSSÉGI FELÜLETEK A PEDAGÓGIÁBAN

https://www.text2mindmap.com/

1. videó: A lecke tartalma

Tanulási tanácsok, tudnivalók

A tananyag hatékony elsajátításához és az online közösségi felületek pedagógiai rendszerben történő elhelyezéséhez ismerje meg a téma alapfogalmait, és próbálja meg saját tapasztalatait, illetve az intézményében megismert jellemzőket ebbe a struktúrába elhelyezni.



1: Az édeni struktúráknak az a jellegzetességük, hogy az adott rendszerben nincsen történetük. Meglévő szerkezetekből semmilyen módon nem lehet őket előállítani.