A történet és cselekmény fogalompárjáról szóló leckénk elején érdemes rögzítenünk, hogy külön kell választani az elbeszélésben a kronologikus történetet, azt, aminek megtörténtét az elbeszélés leírja, illetve azt a módot, ahogy az elbeszélés ezt a leírást megvalósítja – ez az utóbbi a cselekmény.
A fogalompár tagjainak jelentését másféleképpen is meg lehet világítani: egy történetet többféle módon lehet cselekménnyé alakítani (erre a legjobb példát a sokszor feldolgozott irodalmi művek szolgáltatják), illetve fordítva, egy cselekményből többféle történetet is lehet rekonstruálni (lásd azt a jelenséget, amikor a nézők egy-egy filmet különbözőképpen értenek és mesélnek el).
Az elbeszélt történetet fabulának is nevezzük, míg az a mód, ahogy ez az eseménysor az elbeszélésben megjelenik, a cselekmény, azaz a szüzsé.
A fabula (a mese, a történet) tulajdonképpen egy kronológiai és okozati vázlat. A hasonló vázlatokat Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső játékaiban találhatjuk meg – Karinthy az irodalmi alkotásokból készült parodisztikus sűrítményeket zanzának nevezte. A szüzsé (cselekmény) a történetet ezt öltözteti fel szereplőkkel, fordulatokkal, helyszínekkel – ha tehát a Rómeó és Júlia valamelyik feldolgozásában a szereplők 20. századi helyszíneken jelennek meg és sportkocsikkal közlekednek, az már a szüzsé része.
A befogadás során a néző igyekszik felismerni az elbeszélői fogásokat és azonosítani az elbeszélői fogásokat megjelenítő stilisztikai elemeket. Mindezekből alkotja meg a történetet. A történet tehát a néző gondolati konstrukciója azoknak a jelzéseknek az alapján, amelyeket a film formai elemei számára nyújtanak.
A cselekmény funkciói közé tartozik a téridő létrehozása, hiszen az elbeszélő mű a történetet bizonyos, sajátosan kezelt tér- és időviszonyok közé helyezi – a Rómeó és Júlia példájánál maradva: egyes feldolgozások a történetnek más és más részét hangsúlyozzák, egyeseket el is hagyhatnak stb. A néző az utalásokból hozza létre a cselekmény téridejét.
Összefoglalás
Külön kell választani az elbeszélésben a kronologikus történetet, azt, aminek megtörténtét az elbeszélés leírja, illetve azt a módot, ahogy az elbeszélés ezt a leírást megvalósítja – ez az utóbbi a cselekmény. Egy történetet többféle módon lehet cselekménnyé alakítani, illetve fordítva, egy cselekményből többféle történetet is lehet rekonstruálni.
Az elbeszélt történetet fabulának is nevezzük, míg az a mód, ahogy ez az eseménysor az elbeszélésben megjelenik, a cselekmény, azaz a szüzsé. A befogadás során az a néző feladata, hogy a szüzsé-eljárásokból és a stilisztikai elemekből konstruáljon magának egy mesét. A cselekmény funkciói közé tartozik a téridő létrehozása.