Narráció
Egy elbeszélt világra vonatkozó tudás felépülésének rendje; tudásadagoló és –rendszerező folyamat. Ellentétek halmaza, alternatívák halmaza, valaki által valaki másnak történő irodalmi „elmesélése”, olyan tevékenység, amelyben az elbeszélő egy elbeszélést nyújt a befogadónak; lényege az elbeszélés tényében rejlik. A narráció tulajdonképpen a néző pozícionálása a tér egy leképezéséhez képest.
Történet és cselekmény
Az elbeszélés leírja az eseményeket (ez a történet/fabula) – tulajdonképpen a történetet valamiféle vázlat, kronologikusan szervezett sűrítmény. A cselekmény (szüzsé) az a mód, ahogy az elbeszélés ezt a vázlatot megvalósítja.
A néző szerepe
A néző szüzséeljárásokból (az elbeszélői fogásokból) és a stilisztikai elemekből konstruáljon magának egy mesét – a mese tisztán a néző gondolati konstrukciója azoknak a jelzéseknek az alapján, amelyeket a film formai elemei számára nyújtanak
Az elbeszélés
A történet egyes elemei ok-okozati viszonyban vannak egymással, ehhez járulnak hozzá az időrendi és motivációs elemek az elbeszélésben.
Narratív szerkezet
A narratív szerkezet az elbeszélésmód alapelemeit és fő elveit jelenti: az időrend felépítése (folyamatosság, ellipszis, egyidejűség, összecsúszás, megfordítás, torzítás), a cselekményszálak összefűzése, az elbeszélés információinak rendszerezése és közlése, a narrátor szerepe – közlékenysége, a konfliktus helye az elbeszélés felépítésében, az elbeszélés szerkezeti elemeinek viszonya, narratív sémák; elbeszélésmód – célirányos, leíró, spirális.
A klasszikus és a művészfilmes elbeszélésmód
A klasszikus elbeszélésmód szerkezetileg motivált, a fő egységesítő elve az ok-okozatiság. A művészfilmes elbeszélésmód nem feltétlenül alkalmaz lélektani motivációt, esetleg a szereplők cselekedeteinek ezt a típusú indoklását elrejti.