Skip navigation

11.3.5. A nézőpont kérdése

David Bordwell megfogalmazása szerint a cselekményt egy elbeszélő meséli el, a történés egy drámai cselekményben mutatkozik meg, miközben a szerző a szereplőkön keresztül mesél, azaz közvetlenül alig látható. A mozgókép mindezt sajátos eszközökkel valósítja meg, ugyanis a mozgóképnek különösen nagy lehetőségei vannak a változatos történetmesélésre. A film és a televízió összekapcsolja a mimetikus és a diegetikus narrációt: úgy mesélnek el valamit, hogy az elmesélt világot érzéki és tárgyias módon képezik le, ugyanakkor képesek valamiről úgy is beszélni, hogy bizonyos dolgokat nem mutatnak meg.

A narráció tehát egy eseménysor kibontakozása, miközben a befogadó ellentétek vagy alternatívák halmazával találkozik: a befogadó, miközben előrehalad az eseménysor megismerésében, értelmezési változatokat alkot és bírál felül, ellentétekre épülő, bonyolult jelentés­tulajdonítási műveleteket végez. A narráció tehát valaki által valaki másnak történő irodalmi „elmesélése”, egy elbeszélés nyújtásának tevékenysége. Lényege a szakirodalom szerint az elbeszélés tényében rejlik, és nem az elbeszélés eredményében.

Narráció mindezek értelmében a néző pozícionálása a tér egy bizonyos fajta, az adott elbeszélő műben megvalósuló leképezéséhez képest.

Az elbeszélés nézőpontjával kapcsolatban kétféle elképezés létezik. A narráció racionalista felfogása szerint az elbeszélőt olyan helyen rögzítjük, ahol az nyíltan nem tűnhet fel – ez a „kiiktatott elbeszélő”. A szerző eszerint a háttérbe húzódik, kiiktatja magát a szereplők és a cselekmény kedvéért. A filmi ábrázolás ténye nem a cselekmény mögött láthatatlanul meghúzódó, s azt létrehozó szerzőből ered, hanem annak az ábrázolt térben megjelenő maszkjaiból. A szerző ugyanis minden esetben szerepet vesz fel.

A narráció empirikus elképzelése úgy érvel, hogy ha nincs valaki, aki észleli a szöveget, akkor nincs szükség arra, hogy feltételezzük a létezését. A mozgóképes szövegekben ennek megfelelően nem lehet szigorú értelemben vett elbeszélőről beszélni, a film ugyanis nem elbeszél, hanem inkább egyenesen, közvetítők nélkül az elbeszélt tények jelenlétébe helyezi a nézőt. Az elbeszélő nézőpontja ennek megfelelően az emberi személy irányultsága.

Összefoglalás

A narráció egy eseménysor kibontakozása, miközben a befogadó ellentétek vagy alternatívák halmazával találkozik. Lényege az elbeszélés tényében rejlik, és nem az elbeszélés eredményében.

Az elbeszélés nézőpontjával kapcsolatban kétféle elképezés létezik. A narráció racionalista felfogása szerint az elbeszélőt olyan helyen rögzítjük, ahol az nyíltan nem tűnhet fel – ez a „kiiktatott elbeszélő”. A narráció empirikus elképzelése szerint a mozgóképes szövegekben nem lehet szigorú értelemben vett elbeszélőről beszélni, a film ugyanis nem elbeszél, hanem inkább egyenesen, közvetítők nélkül az elbeszélt tények jelenlétébe helyezi a nézőt.

Határozza meg a kiiktatott elbeszélő fogalmát!

 Soroljon fel olyan filmeket, amelyek térkezelése különleges!

Mit jelent a narráció racionalista felfogása?  

Keressen példákat arra, hogy egy film bizonyos beállításaiban olyan szempont érvényesül, amely nem azonosítható emberi szemszöggel!

A témáról bővebben lásd: David, Bordwell: A klasszikus elbeszélésmód. In: A kortárs filmelmélet útjai / szerk. Vajdovich Györgyi. Budapest, Palatinus, 2004. 183-229.

A leckéhez ajánljuk ezt a tanulmányt: Branigan, Edward: Metaelmélet. In: Metropolis, 2. évf. 2. sz., 1998 nyár