Ebben a leckében sorra vesszük azokat a felismeréseket, amelyek a mozgókép narratológiájának alapjait jelentik.
A szakirodalom szerint a filmes elbeszélés során három tényező határozza meg a filmes narrációt. Ezek a következők: az elbeszélés szemszöge, az elbeszélés alanya (a narrátor), illetve az elbeszélés során feltárulkozó világ.
Elsőként az elbeszélés szemszögéről beszélünk. Az elbeszélő tekintettel való azonosulás elemi része a klasszikus narrációnak – a néző egyszerűen nem tud mást tenni, mint felveszi azt a látószöget (szempontot), amelyet a film mindenkori beállításai felkínálnak neki. A filmben mindent, amit látunk, elsősorban és mindenekelőtt valamilyen szemszögből látjuk, a képek egymásutánjából kibomló elbeszélést a szemszögek váltakozása és e váltakozás logikájának rendje határozza meg. Az elemzők szerint lehetséges, hogy a nézőnek ez a film elbeszélői szempontjaihoz való kötöttsége gyengül vagy végső esetben megszűnik olyan mozgóképek befogadásakor és olyan technikai feltételek mellett, amelyek lehetővé teszik a néző számára a saját szempontjának megválasztását – a jövőben elképzelhető olyan sportközvetítés, amely egy menüsorban kameraállásokat kínál a nézőnek; bizonyos interaktív alkotások ugyancsak lehetővé teszi, hogy a néző egy készletből válassza meg az elbeszélés szemszögét. Ezeknél a fejlesztéseknél azonban nem történik más, mint a lehetséges szemszögek szaporítása, azaz az elbeszélői beállítás mint a narratív szerkezetet meghatározó jelenség megmarad.
A szerző és az elbeszélő az előbbi leckékben tárgyalt elkülönítésével kapcsolatban tehetjük fel a kérdést: az elbeszélői szemszög mögött mindig áll-e szubjektív alany? Másként megfogalmazva: fel kell-e tételeznünk, hogy az adott szemszög egy potenciális alany (egy hús-vér ember) szemszöge, és ezt látná valaki, ha éppen ott állna, ahonnan a kamera néz? A kérdés azért látszik indokoltnak, mert a film minden képét valaki valahonnan mutatja. A kérdésre a narratológiai szakirodalom kétfajta választ ad. Az egyik szerint ez a nézőpont ablak a világra, anélkül, hogy ennek a világnak azonosítható elbeszélője lenne, azaz a nézőpontot nem azonosíthatjuk valamiféle személlyel. A másik elképzelés szerint az emberi tudás és vélekedés kizárólag a tapasztalatból ered, tehát a mindenkori nézőpont azonosítható az emberi személy (egy emberi személy) irányultságával.
Másodikként az elbeszélés alanyát (a narrátort, az elbeszélőt) vizsgáljuk meg. Beszéltünk már arról, hogy az elbeszélő személye nehezen ragadható meg, mert a mozgókép váltogatja a szemszögeket. Még az is meglehet, hogy a mozgóképpel kapcsolatban nem lehet szigorú értelemben vett, akár az irodalmi művekben szereplő elbeszélőről beszélni, mert a film nem elbeszél, hanem inkább egyenesen, közvetítők nélkül az elbeszélt tények jelenlétébe helyezi a nézőt. Ezzel együtt világosnak látszik, hogy érdemes azonosítanunk valamiféle elbeszélőt, aki azonban egyrészt állandóan változtatja a helyzetét és az alakját, másrészt ez az elbeszélő felvehet olyan szemszögeket is, amelyek nem köthetők hús-vér emberhez.
A filmes elbeszélés harmadik pontja az elbeszélés során feltárulkozó világ. Elvi kérdésnek tekinthetjük, hogy az elbeszélésből kibontakozó világot nem szabad azonosítani valamiféle „kamera előtti” valósággal, ez a világ valójában mentális konstrukció, amely a befogadóban keletkezik. A szakirodalom szerint a filmkép ikonikus jellegéből – a filmkép és a valóság kapcsolata ugyanis a hasonlóságon alapszik – nem következik, hogy a film világa azonosítható volna bármiféle „valósággal”. A mozgóképek tehát saját teret és időt hoznak létre, amelynek az alapja kétségtelen módon a tapasztalati valóság, ám a mozgóképen a valóság új összefüggései teremtődnek meg.
A narratológia fontos fogalma a tekintet – a tekintet a narráció mozgatója, ellenőrzést gyakorol az események felett. A klasszikus filmben ez a meghatározó tekintet jórészt férfi szereplőkhöz tartozik, tehát a férfiaknak van módjukban a jelenet tere feletti uralomra. Ez a beállítási rend a férfi szereplővel kínál azonosulást.
A filmhez három különféle tekintet kapcsolódik. Az első a kameráé, amely rögzíti az előtte zajló eseményeket. Tulajdonképpen az elbeszélő szemszögéről van szó. A második a közönségé, amely a jelenetet figyeli, a harmadik pedig a szereplőknek a film illúzióján belül egymásra irányuló tekintete.
Összefoglalás
A filmes elbeszélés során három tényező határozza meg a filmes narrációt: az elbeszélés szemszöge, az elbeszélés alanya (a narrátor) illetve az elbeszélés során feltárulkozó világ. A narratológia fontos fogalma a tekintet – a tekintet a narráció mozgatója, ellenőrzést gyakorol az események felett.